Kara Musztafa nagyvezír ösztönzésére 1682 augusztusában a díván úgy döntött, hogy a következő esztendőben a magyarországi hadszíntéren háborút indít a Habsburg Birodalom ellen. Így az Isztambulba küldött Enea Silvio de Caprarának nem sikerült a „török Porta elméjét” lecsendesítenie, azaz az 1664. augusztus 10-én megkötött vasvári béke meghosszabbítását elérnie. Ugyan mindkét oldalon már 1682 őszén megkezdődtek az előkészületek a háborúra, IV. Mehmed szultán csak 1683. február 20-án deklarálta a hadüzenetet, majd a következő hónap elején a portai haddal elindult Belgrádba. Itt nevezte ki a hadjárat fővezérévé (szerdárrá) Kara Musztafa nagyvezírt. A szultán maga Belgrádban maradt, seregei június 2-án már elérték Eszéket.
A bécsi udvar eközben igyekezett a rendelkezésére álló regimenteket a magyarországi hadszíntéren koncentrálni, illetve szövetségeseket keresni az Oszmán Birodalom elleni háborúhoz. A császári diplomáciának sikerült megnyernie a háborúhoz Miksa Emánuel bajor, III. János György szász, I. Frigyes Vilmos brandenburgi választófejedelem, valamint több kisebb birodalmi rend katonai segítségét. A legnagyobb diplomáciai sikert azonban 1683. március 31-én érte el a bécsi udvar, amikor aláírták azt a katonai szövetséget, amely biztosította III. (Sobieski) János támogatását az Oszmán Birodalom elleni háborúban.
A szövetségesek azonban lassan érkeztek meg. A Lotaringiai Károly herceg parancsnoksága alatt álló mintegy 43.000 főt számláló császári-királyi fősereg egységei is lassan gyülekeztek a köpcsényi táborban. Az itt tartott haditanácskozáson született döntés arról, hogy ez a had Óváron és Győrön keresztül Komáromhoz vonul, ahonnan a herceg Esztergom vagy Érsekújvár ellen vonulhat, még az oszmán fősereg megérkezése előtt. Utóbbi előrenyomulása esetén a Vág és a Rába vonalát kellett őrizni, Komárom, Győr és Lipótújvár védelmére pedig megfelelő gyalogságot rendelni.
A herceg június elején meg is próbálkozott Érsekújvár ostromával, ám a Kara Musztafa seregének közeledtéről érkező hírek miatt néhány nap múlva felhagyott ezzel és táborát a Csallóközbe helyezte át, gyalogságát pedig komáromi és győri sáncmunkára rendelte. Ez utóbbi erősség védelmére jelentős számú hadat is küldött. Egy jegyzék alapján tudjuk, hogy a herceg Győrbe rendelte a Marquis de Grana regiment 1800, a Badeni regiment 2000, a Strassoldo regiment 1100 és a Wallis regiment 1300 gyalogosát. A város védelmére így az addig is ott állomásozó őrséggel együtt összesen 6800 fő állt rendelkezésre. Ezek fölött – hivatalosan – mint győri Obrist, Hermann baden-badeni őrgróf parancsnokolt, mivel azonban ő volt az Udvari Haditanács elnöke is, feladatát a városba rendelt német, illetve a magyar csapatok parancsnoka, Daniel Müller (Miller) és Esterházy János vicegenerálisok látták el.
Győr alá az oszmán fősereg 1683. júniusának végén érkezett meg. ahogy a szemtanú Rásid efendi írja: „A tenger mozgalmú iszlám csapatok az említett helyről megindúlván, Győr vára elé érkeztek. Az iszlám vitézek a nevezett várral szemközt fekevő téren a czifra hitetlen csapatokkal megütközni óhajtottak. A hitvány pogányok közül egy csapat pokolra való hitetlen a várból ki is jött s úgy mutatták, hogy az ellenségtörő harczosokkal találkozni akarnak. Két oldalról az ütközet tüze kigyuladt s némi csatározás után a kijövő tévelygő hitetlenek látván, hogy a hitharczosaknak ellen nem állhatnak, a várba való zárkózás szükségét érezve, a harcztérről megfordultak s futva a vár felé mentek.”
Ezt követően a nagyvezír kiadta a parancsot, hogy zárják körül az erősséget, amely hamarosan meg is történt. Majd „a következő napon Kara Mohammed pasa saját zászlóaljait a melléje küldött iszlám sereggel egyesítvén, egészen a várossal szemközt azon a helyen állította fel sátorait, hol egy nappal előbb az a tábor volt. Némely bátor iszlám harczosok a város felgyújtására törekedtek, s mivel épen erős szél volt, az egész nagy várost egészen a várig elpusztították és hamuhalmazzá tették. Mikor a várbeli hitetlenek ezt látták, átkozott kapitányuk a szerdarhoz követet küldött s ilyféle ravaszságot és csúfságot gondolt ki: «Ha az a tervetek, hogy e várat meghódítsátok, küzdés és harcz nélkül ezt semmiesetre sem adhatjuk át. A várban levő temérdek katonaság okvetlen harczot kezd s minden két kar egy-egy fejért készen van s a hadi eszközök a lehetőségig működésbe hozatnak. Mivel a várban sem a felszerelés, sem a sereg fölött önkényes rendelkezésünk nincs, ezért harcz és ütközet nélkül ezt átadnunk nagyon nehéz és így nyilvánvaló, hogy mindkét részről sok ember elpusztul. Ámde mivel ismeretes, hogy ti Bécs ellen indultatok, ha pedig e vár elpusztításával és ostromával foglalkoztok, időtöket elvesztitek és szándékotok meghiusul, ez okból e vár ostromlásával való időpazarlásnál sokkal helyesebb lesz, ha eredeti tervetek szerint Bécsbe mentek, mert ha Bécs várát elfoglaljátok, ezen várat mi harcz és ütközet nélkül átadjuk nektek».”
Rásid efendi leírásán kívül nincs bizonyíték a győriek furfangos üzenetének és a későbbi események tükrében inkább tűnik egyfajta magyarázkodásnak. Ezt a feltételezést támasztja alá a másnapi haditanácskozásról a török történetíró által lejegyzettek. Eszerint Ibrahim budai beglerbég, akit Rásid efendi bölcs véleményűnek, bölcs ítéletű öregnek, sőt Aristoteles bölcsességű vezérnek írt le, egy példabeszéd segítségével igyekezett meggyőzni a nagyvezírt arról, hogy Bécs megtámadása helyett Győrt vívják meg: „Gondoskodásunkat és igyekezetünket czélszerüen jelenleg eme vár ostromára és elfoglalására fordítván, az ellenségtörő tatárokat egy csapat bátor sereggel küldjük ki portyázásra, hogy a hitetlenek országát elpusztítsák. Mihelyt a felséges Allah segítségével eme vár elfoglalása sikerül, a hit ellenségeinek országa pedig köröskörül feldúlva és elpusztítva lesz s ez által őket a bekövetkező nehéz évektől a mint kell elrémítjük, méltóztassál akkor e vár őrizetére elegendő katonaságot kirendelni, magad pedig a téli napokat töltsed Budán s ily módon a hitvány átkozottakon nemcsak kellőkép bosszút állunk, hanem még kedvünk szerint a békére is hajolnak s azért könyörögnek is; ily módon a vallásnak es a birodalomnak nagy szolgálatot tesz. Ellenben ha Bécs irányában ezen vár és jobbra-balra más erődítmények is az ellenség kezében maradnak, s azokat magunk mögött hagyva azon szándékkal megyünk előre, hogy Bécset ostromoljuk, ez semmikép sem lesz okos és czélszerü. Különben te jobban tudod.”
A nagyvezír Ibrahim pasa szavaitól égtelen haragra gerjedt: „Nyolczvan esztendősnél idősebb ember létedre az okosságban ugyancsak hátramaradtál” Majd Huszein damaszkuszi beglerbég szavait követően ekképpen határozott: „A pasát nem viszem magammal, itt fog maradni és gondoskodjék számunkra katonaság és élelmiszerek küldéséről.” Ezzel eldőlt, hogy az oszmán fősereg Győrt csupán körülzárja és Bécs ostromára vonul.
A nagyvezír hada azonban 1683. szeptember 12-én vereséget szenvedett a császárváros felmentésére érkezett keresztény seregektől Kahlenbergnél. Menekülő egységeit csak Győrnél sikerült úgy-ahogy rendbe szednie. A csalódottság és a kudarc felett érzett haragját – egyebek mellett – Ibrahim pasán töltötte ki. Mikor megtudta, hogy a csatában a jobbszárnyat vezető budai beglerbég elsőként ért a győri táborba, lefejeztette. Az oszmán fősereg maradványa ezt követően tovább vonult Buda irányába nyomában Sobieski János lengyel lovasságával.
Bagi Zoltán Péter
Képek forrása: internet
Győrt ábrázoló kép: megjelent 1684-ban Párizsban, Manesson Mallet, Allain: Les travaux de Mars, ou l’art de la guerre. III. kötetében, a mű a török háborúk kapcsán ír a magyarországi eseményekről, városokról.
Bár nem a győri volt az első petárdás támadás a magyar hadszíntéren - hiszen 1597. május 22-ről 23-ra virradó éjszaka Pálffy Tatát már visszafoglalta e fegyver segítségével - ám mind stratégiai fontosságát, mind "hírértékét" (hiszen az egész keresztény Európa megünnepelte a győzelmet) tekintve messze túlszárnyalta azt.