''A történelem nem halott dolog'' - Blogunk szülőatyja, állandó szerzője, Bagi Zoltán Péter főlevéltáros a Győri szalon vendége volt. Az alábbi interjút annak szerzőjének engedélyével közöljük.
Történészként kutat, egyetemen oktat, és a Győr Megyei Jogú Város Levéltára főlevéltárosa. Mi a szerepe ebben a Dörmögő Dömötörnek? Hogyan jöhetnek szóba a történelemtudományban más tudományok elméletei? Hogyan teremt egyensúlyt a mindennapokban a mágikus realizmus? Miért nem halott dolog a történelem? Többek között ilyen kérdések is szóba kerülnek mostani beszélgetésünkben.
Emlékszel még az első meghatározó könyves élményeidre?
Diszlexiás és diszgráfiás voltam, kevertem a betűket, emiatt nem volt túl sok sikerélményem az olvasásban. 1984 januárjában, amikor egy nagyon súlyos betegséggel bekerültem a debreceni kórházba, szembesültem azzal, hogy nincs más időtöltés, csak a könyv. Hazakerülve a kezembe akadt a Magyar mondák a török világból és a kuruc korból (Lengyel Dénes), ami nagy élmény volt, ráadásul feledtette, hogy küzdök az olvasással, mert sok rövid történet van benne. A történelmi dolgok iránt már korábban is vonzódtam. A gyerekeknek szóló újságban, a Dörmögő Dömötörben például voltak kivágható papír magyar és török vitézek, amelyeket jancsiszöggel össze lehetett állítani, mozgott kezük-lábuk, így párbajt vívhattak. Teszem hozzá, hogy ovis koromban láttam először az Egri csillagok című filmet is, és nagyon tetszett.
A munkádból kifolyólag most mégis sokat olvasol, de szórakozásként jut-e időd könyvekre?
Az olvasás olyan, mint a kenyér, mindennapi szükséglet. Otthonról is ezt hoztam. Természetes, még ha elalvás előtt csak pár sort olvas is az ember, legyen az skandináv krimi vagy kortárs magyar. Egy időben nagy kedvencem volt a dél-amerikai mágikus realizmus. Marqueztől például a Száz év magány meghatározó volt számomra. Ugyanígy Bulgakov művei is. A Mester és Margarita, a Kutyaszív, az Ördögösdi – kifacsart szürreális történetek ezek, de szeretem, hogy meghökkentenek. Ugyanezért Mario Vargas Llosa is a kedvencem, a Kölykök című novelláskötete, az Édenkert a sarkon túl, a Pantaleón és a hölgyvendégek, mindegyik teljesen lebilincsel. A kortárs magyarok közül Esterházy megkerülhetetlen a családom miatt. Emellett, mivel Balmazújvárosban nőttem fel, Veres Pétert muszáj volt olvasni ugyanúgy, mint a Soós Imréről szóló regényt, Müller Péter Részeg józanokját. Az utóbbi időben Bartis Attila A nyugalom című műve tetszett a legjobban. Átható volt számomra a fájdalmas, kiábrándult melankóliája.
Mit szeretsz a hőseidben?
Azt, hogy ugyanolyan esendő emberek, mint én. Egyikük sem tudja megoldani a problémáját, de próbálják a legtöbbet és a legjobbat kihozni magukból. Végül persze kénytelenek kompromisszumot kötni, vagy megbékélnek a helyzettel.
Hogy viszonyulsz a történelmi regényekhez?
Nem nagyon kedvelem, mert közben mindig azon jár az agyam, hogy mennyi benne a valóság és mennyi a fikció. Ennek ellenére van egy-kettő, ami megtalált, például Spiró György Fogság című regénye. Nem egy könnyű és rövid olvasmány, de Uri figurája megragadt, olyan volt, amivel álmodtam éjszakánként, amibe bele tudtam helyezkedni. Az Én, Claudius és a Claudius, az isten és felesége Messalina (Robert Graves) sokszor forgott a kezemben, mert élvezettel olvasgattam a kedvenc részeket elalvás előtt. A leghosszabb nap és a Messze volt a híd Cornelius Ryantől dokumentumregények, de nagyon szerettem, utóbbit vagy 35-ször olvastam, reménykedve, hátha más lesz a vége. Ez egy különös őrület a részemről.
Mi jellemző a házi könyvtáradra? Van valamilyen rendszer? Milyen könyveket gyűjtesz?
Szegeden van a lakásunk, ahol kb. 1500 kötet található, a többit egy garázsban tartom, főleg szakmai anyag, fénymásolt dokumentumok, és volt egy nagy 1950-es évekig visszanyúló gyűjteményem történelmi folyóiratokból, ami a balmazújvárosi Semsey Andor Múzeumba került, hogy ne álljon használatlanul, kutatásra ajánlottam fel. A Gutenberg-galaxis totálisan beszippantott, imádok könyvesboltba járni, de már elértem a fizikális korlátaimat, nincs több helyem.
Szegeden végeztél történészként, tanítottál is az egyetemen. Hogyan jött a levéltárosság? Hogyan kerültél Győrbe?
Az egyetem után és a doktori iskola közben, azért, hogy megéljek, a Csongrád Megyei Levéltárban kezdtem dolgozni, csak később kerültem ide. Győrbe leginkább az vonzott, hogy egy olyan korszakkal foglalkozom, amelyben Győrnek meghatározó szerepe volt, ez egy komoly lehetőség. Bécs közelsége is fontos, hiszen járok oda kutatni.
A szellemi fáradtságot hogyan tudod ellensúlyozni?
Ilyenkor jólesik valami könnyedebb, valami szellemi rágógumi, mondjuk egy Attenborough-féle természetfilm. Többször láttam például A mutánsok bolygója hatrészes japán természetfilmet. Ilyenkor beugranak olyan ötletek például, hogyan tudok a történészi munkába más tudományágakból bevált dolgokat, gondolatokat, nézőpontokat becsempészni, mint például a nyelvészetből a hullámelmélet, vagy a biológiából a konvergens evolúciós elmélet. Mindig találok egyezési pontokat. Futással vagy meccsnézéssel is lazítok. Gyerekkorom óta nagy szerelem a jégkorong. Édesapámmal mindig a cseh válogatottnak szurkoltunk, akik a nagy Szovjetunióval szemben rendszerint alulmaradtak. De nem tartom magam fanatikusnak. Én a Pittsburgh Penguins-nek, a nagyobbik fiam a New York Rangers-nek szurkol.
Előadóként sok karriertörténetet megismerhetnek az érdeklődők általad. Hogyan választod ki, hogy ki kerüljön fókuszba? Mi fog meg egy-egy élettörténetben?
A fejlődéstörténet izgat. Ez egyrészt gyerekkoromban gyökerezik. Történelem tanár bácsimnak köszönhetően végül nem erdész lettem. Az ő nappalijukban lógott egy családi tabló, rajta egy mondat: „Találkozunk minden nap”. Ez nagyon megfogott. Rögtön megéreztem a képek mögött az emberi történeteket. Egyébként a mai napig is szeretek tablókat böngészni, a kép mögé „nézni”, sorsokat kitalálni. Érdekelnek az egyéni életutak, a személyiség fejlődése. Másrészt a mikrotörténetben is létezik egy olyan szegmens, amit személy szerint nagyon szeretek, amikor az egyén szemszögéből tekintünk végig az eseményeken, egy-egy sorsfordító eseményt. Dolgozom egy 13 karriertörténetet tartalmazó munkán, amelybe a korszakomból főleg olyan figurákat választottam, akik elsőként vagy egyedüliként indítottak karriert a családjukban a Habsburg Birodalom haderejének kötelékében. Olyanok, mint Tilly, vagy a győri hős Schwarzenberg, de ott van Giorgio Basta, akit a kelleténél negatívabban ítél meg az utókor.
Mit gondolsz, a történelem mennyire halott dolog? A régmúltat élővé lehet tenni, és közel lehet hozni a fiatalokhoz?
A történelem nem halott dolog, folyamatosan velünk él, befolyásolja a mindennapjainkat, a gondolatainkat, az egész társadalmunk felépítését, a hozzáállásunkat egy-egy kérdéshez, akár világméretűhöz is, persze sok esetben főleg passzív módon, inkább egy látens tudás, ami segít az értelmezéshez. 2015-ben egy barátommal elindítottuk a missiles.blog.hu oldalt, elsősorban a saját magunk szórakoztatására. Kiderült, hogy sokkal több embert érdekel, mint amire mi számítottunk. Több mint egy éve nem írtunk rá újat, ennek ellenére 330 ezer látogatója volt az oldalnak. Ezek az írások a fiatalokhoz is szólnak. Ha érdekes témákat vetünk fel, érdekesen és érthetően tálaljuk, akkor arra felfigyelnek. Eszembe jut, hogy az 1980-as években dr. Erőss Pál televízióban futó műsora, A jogi esetek is hihetetlenül népszerű tudott lenni. Talán az első és legfontosabb, hogy az ember magának tisztázza, miért fontos az, amivel foglalkozik, mi valójában a célja. A pandémia alatt indított, a könyvtár által rögzített online előadásaim a Levéltári délutánok sorozatban is nagy látogatottságnak örvendenek. Érdemes meggondolni, hogy az internet egy teljesen új léptéket hozott ebbe a tudományágba is. 2014-ben még nagy dolog volt, amikor Szegeden a doni áttörés évfordulójára online módon tudtunk vendégelőadókat bekapcsolni, de mára ez már akár mindennapos gyakorlat is lehet. Az oktatásban is hasznosíthatók ezek az anyagok.
Egyre népszerűbb, hogy a közösségi médiában népszerűsítik emberek a hivatásukat. Mi erről a véleményed?
Egyetértek azzal, hogy minden korosztályt azon a felületen, formanyelven kell megszólítani, amelyen leginkább kommunikál. Így például a 19-20. sz. fordulóján az újságok és a ponyva volt az, ami majdnem minden emberhez el tudott jutni, és alakította a világról kialakult képét. Tudatos döntés a részemről, hogy személy szerint nem vagyok rajta a Facebookon. Ennek ellenére mégis sokat szerepelek, hiszen a Győr Megyei Jogú Város Levéltára oldalán heti rendszerességgel többször is publikálunk. Győr 750 éves évfordulójával kapcsolatban indítottunk két sorozatot Heti Fuggerhírek Győrről és Győr története hétről hétre a levéltári forrásokban címmel. Külön öröm, hogy egy blogot is el tudtunk indítani Mesél a győri levéltár címmel, ami egy-egy alkalommal kikerül az Index blokk szekciójába, de már a főoldalon is szerepelt. Ez az eredmény azért sem elhanyagolható, hiszen ezek marginális témák, nyilván nem olyan nagy az olvasottsága.
Szerinted mitől jó egy történész?
Woody Allen szavaival: „Akkor, ha százhúszat nyom fekve.” De komolyra fordítva a szót akkor, ha meglehetősen problémaérzékeny, nem szelektál a forrásai között, és elfogadja azt is, ha az alapkoncepciójában végül tévedett. Próbálja magát függetleníteni a saját időszakától, és attól, hogy ki mit mondott és írt addig az adott témáról. Nekem nagyon sokat segített, hogy a hivatalos iratokon túl másokat is megnéztem, visszaemlékezéseket, naplókat, levelezéseket. Ezek is megmutatják a valóság egy arcát, gyakran egy egészen más nézőpontot tárnak fel. Nem egy párhuzamos valóságot, mert az igazság mindig egy, csak az oda vezető utak különbözőek. És minél több nézőpontból vizsgálódunk, annál inkább esélyünk van arra, hogy a lehető legpontosabban rekonstruáljuk a valóságot.
Mi az, amire igazán büszke vagy?
Szerintem szakmailag még nem készítettem el azt a munkát, amire igazán büszke lehetnék, de valószínűleg a halálos ágyamon is ezt válaszolnám, mert én borzasztóan elégedetlen vagyok magammal. Ez nem önbizalomhiány, hanem a bennem élő kritériumrendszer diktálja. Ennek képtelen vagyok megfelelni, de újra és újra nekifutok. Persze vannak olyan munkák, melyekkel elégedett vagyok, és számos ösztöndíjat is (Köztársasági, Habsburg, Collegium Hungaricum, Bolyai stb.) nyertem, a Bolyait már másodszor, ez ritka eset, erre kifejezetten büszke vagyok. Valójában a kudarcaimat jobban viselem, mert tudom, hogy ki kell javítanom őket, és mindig tanulok belőlük. Büszke vagyok arra is, amit otthonról hozok. Sok minden nem mondható el rólam, viszont borzasztóan kitartó vagyok, akár egy sakkozó. Ez a szuperképességem. Nagyon szeretek egyedül lenni, és képes vagyok sokáig egy helyben ülni iratokat tanulmányozva, végigvinni a kitűzött feladatot. Ez persze ugyanakkor átok is, például egyszer egy héten keresztül fordítottam, kutattam, hogy végül aztán egyetlenegy lábjegyzet megszülethessen. Bennem van, hogy a dolgok végére járjak.
SzaSzi
Fotók: Vas Balázs és Pozsgai Krisztina
„Annak feöleötte myngiárt az barbel mesterek keöziöl egy mester Valasztassek, ky az választott nemett mesterrel egiut, az betegekéit látogassa és Nézze, ha afféle deögleletes betegséghben fekszyke auagy nem, es ha mellyett affélét találnak azt mijngiart az varason kyuül bizonios helre ky vytessenek, holott fekiögiek es giogittassek, hogj egyebek tiöle ittben megh ne deögeollyenek, az hazatt penygh myngiárt be pechietelliek.”
A Rákóczi-szabadságharc időszakában (1703–1711) a kuruc hadvezetés többször is kísérletet tett a Dunántúl elfoglalására. II. Rákóczi Ferenc első alkalommal Károlyi Sándort kérte fel erre a feladatra abban bízva, hogy a kulcsfontosságú országrész megszállásával lehetőség lesz arra, hogy a Bécs irányába törő francia-bajor hadsereggel egyesüljön. A mezei generális, majd 1704. március 1-től altábornagy zömében lovas csapatai 1704 januárjának elején keltek át a befagyott Dunán, kihasználva, hogy a folyópart védelmére a Győrből kirendelt erők nem voltak elegendőek. Károlyinak sikerült is a Dunántúl jó részét Rákóczi hűségére vonnia, ám a területet nem tudta megtartani miután a gróf Siegbert von Heister tábornagy vezette császári-királyi erők 1704 márciusának a végén ellentámadásba lendültek és egyszerűen kiszorították onnan.
Bottyán tehát csapataival június 22-én Abdáig nyomult előre, ahol kettéosztotta erőit. A győri helyismerettel rendelkező Wolfart (Bolfart) Ádám vicecollonelust küldte előre a Révay Imre supremus colonellus regimentjének gyalogosaival, hogy a Rábcán gázlót keressenek. A rajtaütés fő erejét ez a néhány kompánia adta. Csapatai többi részét pedig hátvédként és tartalékként Abda és Pinnyéd között állította fel.